Egyesületünk 2002 -ben, a Duna-Ipoly Nemzet Park Igazgatóság megbízásából, elvállalta (többek közt) a 150 m hosszúságú, fokozottan védett Szopláki-ördöglyuk természeti állapotfelvételének elkészítését. A barlang alapos bejárása során feltűnt hogy az alsó É-i végpont kis terme omladékban végződik. Mivel könnyű bontásnak tünt, elhatároztuk, hogy megkérjük a barlangra a kutatási engedélyt. Reményeink szerint az eddig tágas folyosó erre majd folytatódni fog.

2003. május 18.
Miután megkaptuk a kutatási engedélyt, megvártuk hogy a denevérek elhagyják a telelő helyüket, aztán végre nekiláthattunk a végpont kibontásának.
A kötelek beszerelése után, szerszámokkal felfegyverkezve indultunk le a barlang alsó, É-i végpontjára. Fél 10-kor elkezdtük bontani az omladékot, felváltva szedtük, piszkáltuk, omlasztottuk, míg végre megnyílt egy rés felfelé. Körülbelül egy óra alatt sikerült ember számára járható méretűvé tágítani az átjárót, ahová először Ádám ment be. Itt egy kb. 10 méternyi új járat tárult fel, amely tulajdonképpen egy feltöltött rövid folyosó volt. Odabent mindhárman alaposan körülnéztünk és feltünt, hogy felfelé újabb omladék állja útját a folytatásnak. Ezt az akadályt nagyon hamar kibontottuk és már préselődtünk is felfelé a szűk bebújón, amelyen át egy 15 m magas kürtőbe jutottunk, tetején viszont újabb omladékkal találtuk magunkat szembe.  Ezt is elkezdtük bontani, de sajnos itt sokkal lassabban haladtunk és egyre veszélyesebbé vált a bontási hely. Ricsi és Ádám folytatták a piszkálódást, de eredménytelenül. Én szintén nem sokat haladtam a lenti terem új végpontjának agyagos bontásával, túl nagy munkának bizonyult. Közben Ricsi és Ádám lejöttek, de több felfedezésre nem maradt idő. A feltárt új rész kb. 30. méter volt. Bíztatónak tűnt azonban egy lefelé induló eltöm?dött oldásos járat. Elhatároztuk, hogy a következő alkalommal ezen a helyen próbálkozunk.
2003. június 1.
Átöltözés és az aknák beszerelése után az új rész felé indultunk. A múlt alkalommal elkezdett folyosóvégi előre bontás folytatásával, további agyag és némi omladék kibontása után látszott, hogy elég reménytelen a folytatásba innen átjutni, ezért ezt a helyet fel is adtuk. A lefelé induló oldott járat azonban annál biztatóbb volt. A hullámos, szép üstösre oldott szálkőfal mentén egyre mélyebbre ástunk, miközben világossá vált számunkra, hogy ez a bontás egy nagyobb szabású akcióvá nőtte ki magát. A már több mint 2 méteres anyaggödör mellett látszott a légréses folytatás, csak még nem volt járható, ezért nagyobb szelvényben kellett lejjebb mélyíteni. Az ásott gödör aljáról vödör hiányában kis bag-ben adogattuk ki az agyagot, amiből marékszámra kerültek elő a mosott mészkőkavicsok. Mindez meglehetősen érdekes és biztató volt, de látszott, hogy még sok bontás van hátra. Ricsi ezután lényegre törően, amennyire erejéből tellett, bepréselte magát előre, hogy körül tudjon nézni. Látszott, hogy a járat megy tovább, ám egyelőre járhatatlanul szűk volt, viszont úgy tűnt utána kb. 2 méterrel beljebb talán még egy terem is van, amelyre a túloldalról hallható vízcsöpögés akusztikájából lehetett következtetni. Ez ugyan lelkesedéssel töltött el bennünket, de tudtuk, hogy ma már nem tudnánk annyit bontani, hogy át tudjunk jutni, ezért itt a munkát átmenetileg felfüggesztettük. Azt reméltük, hogy hamarosan visszatérhetünk, ezért a szerszámokat is ott hagytuk és lassan elindultunk kifelé a barlangból, kiszereltünk, majd jöttünk haza, nem sejtve, hogy a következő akcióra milyen sokat kell várnunk.  
2003. szeptember 14.
Komoly akciót szerveztünk mára a belyukadás reményében, többen is jöttek segíteni: Deák István; Kovács Ádám; Kovács Jenő; Kovács Richárd; Kövér Szilvia; Sásdi László és Rabitovszky Aliz. Voltunk tehát elegen, a barlang első aknájának beszerelése és a leereszkedés után azonban legnagyobb meglepetésünkre kiderült, hogy a kulcsunk nem nyitja a zárat. Talán a nyáron cserélte ki valaki, vagy tönkre tették, nem tudni, de az már biztos, hogy ma legnagyobb sajnálatunkra nem tudtunk lemenni a végpontra bontani, (pedig most nagyon arra készültünk.) Maradt (tehát) a felső szint bejárása. Először elkezdtünk a szintes, patakosnak kinéző oldalág elején a törmelékben lefelé haladni, de 1 méter mélyen megjelent a talpszint, ezért ebbe az irányba nem folytattuk a bontást. Ezután a járat végén egy agyagbontást folytattunk tovább, melyben kb. 2 métert haladtunk előre, de mivel ez túl nagy bontásnak tűnt, ezért itt is befejeztük a munkát. Mivel ezt a szintet sikerült teljesen letisztáznunk, nem maradt más hátra, minthogy elinduljunk kifelé a barlangból.
2005. július 31.
Az itteni kutatás 2004. évi szüneteltetésével, csaknem két évet kellet várakoznunk, mire végre újra visszatérhettünk az Ördöglyuk aljára, folytatni, illetve letisztázni, a végponton már igen előrehaladott bontásunkat. Elhatároztuk, hogy addig nem hagyjuk abba, amíg be nem lyukadunk, amire egyébként emlékeink szerint igen jó esélyünk volt.
Legfrissebb információnk a barlangról, miszerint az ajtó nyitva van, igaznak bizonyult, így a beszerelést követően hamar a végponton találtuk magunkat. Az otthagyott szerszámaink, ugyan úgy, ahogy hagytuk őket, hűségesen vártak bennünket, bár kissé megfogta őket a rozsda, de az agyag védte is. 10 órakor neki is álltunk a gödör aljának kiszélesítésének, hogy elég hely legyen egy ember számára a kényelmesebb előre bontáshoz, tehát elkezdtük az agyag kiadogatását immár a magunkkal hozott vödrökkel. A talpszintsüllyesztés sikeres volt, most már Ricsi rendesen tudott előre bontani a szűkület felé. Egyik vödör agyag a másik után termelődött. Jenő feladta a teli vödröt a már csaknem 3 méter mély aknából Ádámnak, aki pedig kiöntöttek annak tartalmát. Ez így ment vagy 5 órán keresztül szinte megállás nélkül, néha váltottuk egymást a végponton, de aztán lett akkora rés a folytatás felé, amelyen Ricsi végre átpréselődhetett. Onnan nem ment tovább, sőt kértük, hogy ne is nagyon nézzen körül nélkülünk, hanem alakítsuk ki a kuszodát akkorára, hogy mi is átférhessünk rajta, ugyanis jelenlegi állapotában elképesztően szűknek nézett ki. Pajszer segítségével egy-két dudor levésésével egyre tágult az átjáró, de még az alján lévő letömörödött agyag eltávolítása hátra volt. Ez a művelet a gyalogsági ásó élével szépen kivitelezhető volt, csak nyesni kellett az agyagot, amit két oldalról már igen hatékonyan tudtunk végezni. A hason fekve fellazított agyagot Ricsi behúzta a terembe, míg az a szűkületből teljesen ki nem ürült. Ekkor kiderült, hogy az átjáró teljesen szálkőben oldódott ki, egy kb. 3 méter hosszúságú vízszintes, igaz nem szabályos cső. Ezen aztán már Jenő és Ádám is viszonylag kényelmesen átnyomhatta magát, majd beérkeztünk egy agyagos, omladékos nem túl nagy terembe. A felfedezés lázában, izgalmunkban nagyon megindultunk előre az új járatban, de a lendületnek hamar vége szakadt, mert a teremnek hirtelen vége lett. Indult ugyan még egy kürtő felfelé, de nem folytatódott, a terem vége pedig olyan kő- és főleg agyagmennyiséggel volt feltöltődve, hogy nem volt érdemes a bontás folytatni. Az összesen mintegy 20 méternyi újonnan feltárt járat sajnos messze alulmúlta mai várakozásainkat, de hát ilyen a barlangász-szerencse, nekünk most ennyi jutott.
Ezennel a barlang kutatását részünkről véglegesen lezártnak tekintettük, kihoztuk az összes cuccunkat, majd a kiszerelés után, este indultunk hazafelé.
Egyesületünk feltáró tevékenysége során 50 m új rész tárult fel, s ezzel a barlang hossza elérte a 220 métert.