2013
A Csévi-szirteken 700 méter új járatot fedeznünk fel, az új barlangrészekben több meglepő érdekességet is találtunk.
Az egész nyáron át heti rendszerességgel kutatott Szopláki-ördöglyukban komoly áttörést értük el azzal, hogy megtaláltuk a barlang folytatását. 110 méter mélységbe jutottunk le egy tágas, ősi víznyelő járatban.
Esztramoson barlangtérképezéseket végeztünk, melynek során megtaláltuk az 5. szint régóta keresett táróit. Itt felfedeztünk egy 80 méter hosszú képződményekben és látványos oldásformákban gazdag barlangot.
A Nagyharsányi-kristálybarlang térképezése során jelentős hosszban mértünk fel eddig térképen nem szereplő járatokat, valamint több száz méter új képződményekkel dúsan borított részt fedeztünk fel. Az eddig 600 méter hosszú barlang méréseink alapján meghaladja az 1400 métert és ezzel a Mecsek-Villányi-hegység második leghosszabb barlangja lett.
A június végéig tartó barlangjáró tanfolyamunk kapcsán heti rendszerességgel voltak gyakorló túráink és több hosszú hétvégés barlangtúrát is tartottunk.
Végre befejeztük a Csévi-szirtek 20 éves kutatásáról szóló filmünket. Az Ariadne-barlangjai - 20 év a Pilis mélyén című alkotás a Csodakút természetfilm fesztiválon elnyerte a legjobb operatőr és a legjobb utómunka díjat. A filmet a Duna TV többször vetítette. A Cholnoky Jenő Karszt- és Barlangkutatási Pályázaton is első helyezést értünk el vele.
Németh Róbert tagunk egyéni kategóriában szintén első helyezést ért el a pályázaton a Bakony víznyelőiről szóló pályamunkájával.
A Szegeden megrendezett Barlangkutatók Szakmai Találkozóján több előadást is tartottunk, nagy sikerrel vetítettük a filmünket, valamint elkészítettük az eddigi filmjeinket tartalmazó dupla lemezes DVD-t amiből 150 darabot szét is osztottunk a konferencia résztvevői között.
Az őszi időszakban két hosszú hétvégés barlangtúrát tettünk Rozsnyói barlangászok vendégeként a Szlovák-karszt barlangjaiban. Novemberben pedig erdélyi barátaink meghívására többek között a Szelek-barlangjában túráztunk. Az év végét Jósvafőn zártuk, ahol segédkeztünk a Baradla Hosszú-Alsó-barlang kutatásában. Sikerült egy elfeledett, régóta keresett hasadékot megtalálnunk, ami a további kutatások kulcspontja lehet, valamint felfedeztünk egy kisebb új részt is.
Decembertől 11 új taggal bővült Egyesületünk.
2012
Az év egyik fő eseménye volt, hogy Egyesületünk rendezte Klastrompusztán az 56. Barlangnapokat. A résztvevők látványos és változatos barlangtúrákat tudtak tenni a Csévi-szirtek barlangjaiban. A 16-féle barlangban/útvonalon vezetett összesen 99 barlangtúrán 609 regisztráció történt. Az év első fele szinte teljes egészében a Barlangnapok előkészületeivel telt el.
80 méter új részt tártunk fel a Leány-barlangban, valamint 200 métert a Vacska-barlangban.
Októberben elindítottuk alapfokú és T1-es barlangjáró tanfolyamunkat 25 lelkes résztvevővel.
Ősszel 1 hetet a Dolomitokban túráztunk. Két tagunk pedig Kanadában és az USA-ban töltött csaknem két hónapot.
2011
Az idei év egyik kiemelkedő eredménye, hogy a Legény-barlangban több mint 1 kilométer képződményekben gazdag tágas járatrendszert fedeztünk fel. Ezzel az Ariadne-barlangrendszer hossza meghaladta a 13 kilométert.
Elvégeztük az István-lápai-barlang műszaki rekonstrukciós kiépítését, több mint 1000 méter kötél és 150 méternyi létra cseréjével, valamint új drótkötélhidat építettünk be.
Az ELTE Geofizikai Tanszék kutatóival együttműködve geoelektromos földtani szelvényezést végeztünk a Csévi-szirtek felső zónájában, valamint kísérleti jelleggel egy barlangban kozmikus részecskéket mérő detektort helyeztünk el.
Más barlangkutató csoportokkal együttműködve, többek között a Klotild-barlangban további új részeket sikerült feltárnunk.
A Budai-hegységben a Királylaki-barlangot fedeztük fel, mely egy képződményekben rendkívül gazdag, csaknem 400 méteres új nagy járatrendszer.
A Cholnoky Jenő Karszt- és Barlangkutatási pályázatra elkészítettük a 2010-es évi kutatási Évkönyvünket, mely kiadvány a pályázaton II. helyezést ért el. A kiadvány az egész éves barlangkutatási tevékenységeinket részletesen ismerteti. A Barlangkutatók Szakmai Konferenciáján több előadást tartottunk. Filmjeinket külön teremben is nézhették az érdeklődők. A Berger Károly-barlangban forgatott videóanyagunk a Magyar Televízió DELTA című tudományos ismeretterjesztő műsorában is helyet kapott.
2010
Az Ariadne-barlangrendszerben több mint 1000 méter hosszúságú új járatot fedeztünk fel, emellett a feltárt barlangok összekötésével, a barlang egy 12000 méter hosszúságú és 203 m mélységű barlangrendszerré vált. Ezzel a Pilis-hegység cseppkövekben leggazdagabb, valamint az ország harmadik leghosszabb és harmadik legmélyebb barlangjává lépett elő. A Cholnoky Jenő Karszt- és Barlangkutatási pályázatra elkészítettük a 2009-es évi kutatási Évkönyvünket, mely kiadvány a pályázaton ismételten első helyezést ért el. A Szlovéniában forgatott Kacna-barlang – A karszt mélyén című ismeretterjesztő videofilmünk elnyert egy kategória-díjat a Pusztaszeri Országos Természetfilm Fesztiválon, ezt követően pedig az alkotást a Duna Televízió is többször bemutatta a nagyközönség részére. Nyáron 2 hetet Korzikán túráztunk.
2009
A Vacska-barlang 2007-ben megkezdett bontása idén további jelentős eredményt hozott. Év végéig több mint 3700 méter hosszúságú új járatot fedeztünk fel. Ezzel a barlang 6000 méter hosszú és 203 m mély barlangrendszerré lépett elő.
A Cholnoky Jenő Karszt- és Barlangkutatási pályázatra elkészítettük a 2008-as évi kutatási Évkönyvünket, mely kiadvány a pályázaton első helyezést ért el. A kiadvány az egész éves barlangkutatási tevékenységeinket részletesen ismerteti.
Horvátországban az Isztriai-félszigeten túráztunk. A Mamet-barlangba közös expedíciót szerveztünk más csoportok részvételével. A barlangról rövid filmet is készítettünk.
Szlovéniában a Júliai Alpok legmagasabb csúcsát a Triglav-ot másztuk meg. Erdélyben a Pádis-fennsík barlangokban gazdag vidékék kerestük fel.
2008
Az év legjelentősebb eredménye a Vacska-barlang feltárása volt. A már tavaly megkezdett bontás idén jelentős eredményt hozott. Év végéig több mint 2200 méter hosszú új járatot fedeztünk fel, valamint járhatóan összekötöttük a Vacska-barlangot a Rejtekút-barlanggal. Ezzel egy 2400 méter hosszú és 104 m mély barlangrendszer vált ismertté. A hossza mellett a rendszer a Pilis-hegység cseppkövekben leggazdagabb barlangja. Egyesületünk két hetes expedíciót szervezett Spanyolországba a Cantabriai-mészkőhegység barlangjainak bejárására, valamint a Pireneusok számunkra eddig ismeretlen tájainak megismerésére. Egyesületünk egyik tagja részt vett a Yorsget (Young Researchers in Structural Geology and Tectonics) konferencián + kiránduláson É-Spanyolországban (Asturias, Cantabria,) Újabb Szlovénia barlangász expedíciót szerveztünk a Kacna-barlangban az előző évben megkezdett videófilm anyagának kiegészítése céljából.
2007
Az Ajándék-barlangban 70 méter képződményekben gazdag járatot fedeztünk fel. Ebben az évben nagy erőkkel kezdtük meg a Vacska-barlang bontását, ami egyelőre még nem vezetett eredményre. Szintén ebben az évben megkezdett Kürtős-barlang bontása 30 m új járatot eredményezett. Az évek óta hanyagolt Ősi-barlang feltáró kutatása is eredményt hozott. A barlang mélypontjáról sikerült mintegy 25 méter járatot feltárnunk, amivel a barlang mélységét is csaknem 10 méterrel növeltük. Az Egyesület egy tagja (Surányi Gergely) 2007 szeptemberében Bulgáriában járt, ahol egy egyhetes geofizikai mérési program keretében öt barlangot keresett fel. A további résztvevők két magyar geofizikus, valamint két bolgár geológus, és egy bolgár barlangkutató voltak. A mérés célja a Magyarországon már sikerrel tesztelt földrengés-veszélyeztetettség becslése volt. A módszer lényege, hogy ép állócseppkövek törési mechanikai paramétereinek illetve korának meghatározásával megbecsüljük, hogy a múltban mekkora lehetett az adott térségben az a legnagyobb földrengés, amit a cseppkő még törés nélkül elviselt. A jövőre vonatkozó veszélyeztetettség-becslést ezután a több tízezer éves múltbeli adatokra lehet alapozni. A vizsgálatokból született publikáció a Földtani Közlönyben megjelenés alatt van. Részt vettünk több magyar barlangkutató csoport közös szervezésében Montenegróban a Kotori-öböl térségében lezajlott kutatóexpedícióban. A Jeges-barlangban feltártunk kb. 200 méter új részt. Ebben egy 100 méter mély aknát szereltünk be, és ennek az aknának a tetején egy kötélhíddal feltártunk még 100 méter vízszintes járatot. Szlovénia barlangász expedíció a Kacna-barlangban melynek során videófilmet is készítettünk. Horvátország jelentősebb felszíni karsztjelenségeinek megtekintése. Ausztriában a Gross Glockner megmászása. Erdélyben a Király-erdő néhány jelentős barlangjának a bejárása.
2006
Az év egyik legnagyobb eredménye hogy az Ariadne-barlangot összekötöttük a Leány-Legény-barlanggal. Az összekötés eredményeképpen a 3-as barlangrendszer eléri a 4500 m-es hosszúságot. Az eddig ismeretlen Hőmérős-barlang bontása is folytatódott, komoly erőfeszítések árán 5 méterrel sikerült növelni a barlang hosszát. A Barlangkutatók Szakmai Találkozója a tavalyi évben szegedi helyszínen került megrendezésre. Tagjaink 4 különböző témájú előadással képviselték Egyesületünket. A Ferenc-hegyi-barlang kutatásáról, a Csévi-szirtek barlangjainak kutatástörténetéről, a Hajnóczy-barlangban történt legújabb feltárásokról (kürtőmászásokról), 2 db vízalatti barlang kutatásáról. A konferencián kiállított 4db A1-es poszteren mutattuk be az Egyesület tevékenységét. A Cholnoky Jenő Karszt- és Barlangkutatatási Pályázaton az Egyesület által készített évkönyv 1. helyezést ért el. A 252 oldalas kiadvány az Egyesület 2005-ös munkáját mutatja be. Montenegróban: aktívan részt vettünk a Dögös-barlang kutatásában, valamint a teljes feltárásában, feltártuk a Jeges-barlang 200 m mély, 500 m hosszú járatát, ami az új részekkel meghaladja az 1 km-t. A Róka-lyukban 85 m mélységben fedeztünk fel járatot. Az Anna-barlangban – 80 méter mélységig tártunk fel járatot, továbbá az ágas barlangban 20 m mélységig sikerült tovább jutni.
2005
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság megbízásából Egyesületünk befejezte a Hajnóczy-barlang geodéziai felmérését. E projekt keretén belül számos alkalommal szálltunk le, melyek során összesen 4137 méter járatról készült térkép. A mérések folyamán 374 méter ismeretlen barlangrészt tártunk fel. A Pilis-hegységben folyó kutatásaink elsősorban a Leány-Legény-barlangrendszerre, valamint a Csévi-szirteken található barlangokra terjedtek ki. Ezen a területen végzett tevékenységeink közül az Ajándék-barlang tárójának kihajtását és az Ariadne-barlang felfedezését tartjuk említésre méltónak. A hazai karsztvidékeken tett kirándulások és barlangtúrák mellett, az Egyesület tagjai közül többen külföldi túrákon is részt vettek: Kisebb téli túrát tettünk a Szlovák-paradicsomban, valamint a Nyugati Tátra gerincén komolyabb hegymászótúrán vettünk részt. A svájci Alpok 4000 méteres csúcsaira indultak nyáron hegymászótúrák. Horvátországban a Plitvicei-tavaknál fotóstúrákon, Dalmáciában pedig sziklamászó túrákon jártunk. Fotóstúrát tettünk a Bajor-erdőben. Montenegróban más barlangkutató csoportokkal közösen, új barlangok feltárására irányuló karsztkutató expedíción vettünk részt. Látogatást tettünk Málta szigetén. Segítettük az olaszországi Gortani barlangrendszerben folyó magyar kutatóexpedíciók munkáját.
2004
A Pilis-hegységben folyó kutatásaink elsősorban a Leány-Legény-barlangrendszerre terjedtek ki, ahol a végpont további bontásával 100 méter új járatot sikerült feltárnunk. A barlangrendszerben ez évben rendszeres klimatológiai méréseket indítottunk el. A csoport egy tagja az Egyesület támogatásával az ELTE Gelógus szakán diplomadolgozatot készített, mely a csoport által 1991 óta kutatott Csévi-szirtek barlangjainak feldolgozásáról szól. A dolgozat magában foglalja a terület földtani, és morfológiai viszonyait, és összefoglalja a feltáró barlangkutatás során szerzett szakmai tapasztalatokat, a felgyülemlett – és eddig nem publikált – ismeretanyagot. Emellett új, eddig a területen nem alkalmazott módszerek segítségével keres választ a barlangok genetikájára. Deák István a Szombathelyi Karsztfejlődés Konferencián tartott előadást a Csévi-szirtek barlangjainak geológiai viszonyai és fejlődéstörténete címmel. Nagy Sándor a Barlangkutatók Szakmai Találkozóján előadást tartott a Ferenc-hegyi- barlang kutatása címmel, ahol az elmúlt 2 év eredményeit ismertette. Egyesületünk folytatta a fokozottan védett Hajnóczy-barlang geodéziai felmérését. E projekt keretén belül az idén 17 alkalommal szálltunk le, melyek során egyelőre 3500 méter járatról készült térkép. A mérések folyamán 200 méter ismeretlen barlangrészt találtunk, ezzel gyarapítva a rendszer eddig nyilvántartott hosszát. Az Aggteleki Nemzeti Park megbízásából a Világörökség részét képező Baradla-barlang Vörös-tó és Jósvafő közti szakaszának PHARE beruházáson belül zajló felújítási munkálatairól folyamatos videó-dokumentációt készítettünk. Elvégeztük a Kossuth-barlang felújítás előtti videó-dokumentációját, illetve ezzel műszaki állapotfelvételét is. A hazai karsztvidékeken tett kirándulások és barlangtúrák mellett, az Egyesület tagjai közül többen jelentős külföldi túrákon vettek részt. Két ízben jártunk a Francia-Alpokban, képviseltünk magunkat egy horvát barlangász expedíción, Olaszországban a Dolomitok területén túráztunk, Bulgáriában a Pirin-hegységben, Szlovákiában a Magas-Tátrában, valamint jártunk a Rohácsban a gerincen, megnéztük a Fátrát és a Szádelő-völgyet is. Egyik tagtársunknak volt szerencséje Délkelet-Ázsiában is megfordulnia, Sri Lankán túrázott. Ezen kívül 2 hetes kutató expedíción vett részt egy tagtársunk Montenegróban az ott található Kotor feletti karsztterületen. Itt főleg a Dögös-barlang feltárása és pontos felmérése volt a feladat. Egy fő magashegyi expedíción vett részt a Pamír-hegységben. Kirgízisztánban a Lenin-csúcson 6800 m-es magasságig jutott. Ezután Kínában, a Mustagh-Ata 7500 méter magas csúcsának megmászásával kiemelkedő eredményt ért el.
2003
A Budai-hegységben a fokozottan védett Ferenc-hegyi-barlang hosszát a folyamatos feltárásokkal 4200 méterről 5000 méterre növeltük. Az új részek legmélyebb pontja –80 méter. A Pilis-hegységben két kisebb barlangot tártunk fel az év folyamán, valamint folytattuk a Leány-Legény-barlangrendszer videó és fotódokumentációját. A Sörös-üreg bontása az év folyamán nem vezetett eredményre. A két méter hosszban ismert Hernyó-barlang hosszát egy napos bontással 6 méterre növeltük. Új kutatási területünkön a Pilis-hegységben található fokozottan védett Szopláki-ördöglyukban mintegy 30 méternyi járatot tártunk fel. Ez év elején a Bükkben található Fokozottan védett Hajnóczy-barlang térképezését is megkezdtük, mely várhatóan a jövő évben is folytatódni fog. Videó dokumentációt végeztünk a Budai-hegységben található Szemlő-hegyi-barlangban, az Aggteleki karszton a Baradla- és Kossuth-barlangban, valamint a Villányi-hegységben található Nagyharsányi-kristálybarlangban. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság megbízásából lezártuk az Ősi-barlangot. A Leány-barlang vasajtaját ismeretlen tettesek lángvágóval tönkretették, Egyesületünk önerőből új erősebb ajtót helyezett fel, hogy a fokozottan védett barlangot megóvjuk a rongálásoktól. A magyar karsztvidékeken tett kirándulások és barlangtúrák mellett, az Egyesületből 2 fő 2 hetet hegyet mászott az Alpokban, 1 fő pedig Erdélyben a Pádis fennsíkon túrázott.
2002
Az év legnagyobb eredménye, hogy kitartó bontás után, mintegy 40 méternyi omladékon átbontva sikerült bejutni az Ajándék-barlang továbbvezető járataiba. 300 méter hosszú 50 méter mély cseppkövekben igen gazdag járat tárult fel. Sajnálatos módon az omladékos bevezető járat azóta összeomlott, így a további kutatások egyelőre szünetelnek. Kisebb eredményként 10 méter hosszban feltártuk a Leány-barlang mellett található Gyökeres-barlangot, ami addig csak 2 méter hosszban volt ismert. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság megbízásából lezártuk az Ajándék-barlangot, hogy a cseppkövekben gazdag barlangot megvédjük a rongálásoktól. Az Egyesületből 4 fő 2 hetet hegyet mászott az Alpokban. 3 fő pedig Olaszországban, Szlovéniában, Horvátországban túrázott.
2001
Az év első felében a folyamatos térképezések eredményeként sikerült elkészítenünk a Leány-Legény-barlangrendszer térképét. A barlang hossza 3510 méter lett, vertikális kiterjedése pedig 104 méter. Az év második felében az Ajándék-barlang bontását folytattuk, ahol egyelőre csak a kiásott járatok hossza növekedett. Június elején az erdélyi Pádis-fennsíkon barlangásztunk és túráztunk. Augusztusban az egyesületből 3 fő Ausztriában túrázott, míg 2 fő az Alpokban mászott hegyet.
2000
A Leány-Legény-barlangrendszerben több bontással mintegy 300 m új járatot sikerült felfedeznünk. Folytattuk a barlangrendszer feltérképezését, ami az új felfedezések miatt ez év folyamán sem készült el. Várhatóan a következő év elején lesz kész a térkép. Elkészítettük a 74 m hosszú Ősi-barlang térképét, valamint folytattuk a Csévi-szirteken található barlangok bejáratainak összemérését. Az év vége felé folytattuk az Ajándék-barlang bontását, ami a kitermelt törmelék növekvő mennyiségén kívül az év végéig más számottevő eredménnyel nem járt. Az Aggteleki-hegységben található Esztramos-hegy barlangjaiban rendszeresen vízmintákat vettünk csepegő, illetve állóvizekből, valamint fotó és videó dokumentációt készítettünk. Tavasszal az erdélyi Király erdőben barlangásztunk és kirándultunk. Nyáron két tagtársunk 6 hetet töltött az Alpokban. A hegymászótúra során 17 db. 4000 méteres csúcsot sikerült megmászniuk. A csoport nagy nyári túrája ismét Spanyolországba vezetett, ahol első magyar bejárásként sikerült Európa második legnagyobb átmenő barlangtúráját teljesíteni. A túráról színvonalas videó film készült.
1999
Ez évben jelentős előrehaladást értünk el a Leány-Legény-barlangrendszer térképezésében. A barlang felpoligonozásának befejeztével megkezdtük a járatok részletes felrajzolását. A végleges térkép várhatóan a következő év folyamán fog elkészülni. A térképezés és a barlangban való közlekedés megkönnyítése végett egy helyen kerülőjáratot bontottunk ki, valamint még egy ponton sikerült összekötnünk a két barlangot egymással. Ezzel a gyakorlatban is bebizonyosodott, hogy milyen fontos a további kutatások szempontjából a barlangok feltérképezése. A térképezés mellett kisebb feltárások is történtek a barlangrendszerben. Néhány napos bontással a Legény-barlang bejáratától 100 méterre D-re felfedeztük a Rejtekút-barlangot 100 méter hosszúságban, amit kisebb bontásokkal az év végéig 170 m hosszúságúra növeltünk. A barlang felmérését megkezdtük. Ettől a barlangtól alig 50 méterre a téli hidegben is elolvadt hó újabb barlang nyomára vezetett. 1 napos bontással feltártuk a több mint 60 m hosszú Ősi-barlangot. A barlangból érintetlen rézkori lelet együttes került elő. Emberi csontok cserépedények, házi és vadállatok csontjai hevertek a barlang aljzatán, míg a falakon koromnyomok látszottak. A leletek a helyszínen való dokumentálás után az esztergomi Balasa Bálint Múzeumba kerültek. Megkezdtük a rendkívül nehezen járható Indikációs-barlang felmérését, valamint megkerültük a barlang alsóbb járataiba levezető életveszélyes omladékot. Az év folyamán havi rendszerességgel radondetektorokat helyeztünk ki és cseréltünk a kutatott barlangokban. A vizsgálat a jövő év elején fejeződik be. Folytattuk a Csévi-szirteken található barlangok bejáratának G.P.S.-szel való bemérését. Az Aggteleki-karszton található Esztramos-hegy egyik barlangjában 25 m új járatot fedeztünk fel. Aggteleki túráink során sikerült a Kossuth-barlangot árvízi vízhozam mellett bejárni, amiről videó filmet is készítettünk. Az Egyesület két alkalommal is engedélyt kapott a Recski ércbánya felkeresésére. Videó és fotódokumentációkat készítettünk a jövőben elárasztásra kerülő bányatárók Magyarországon egyedülálló ásványkiválásairól. Tavasszal erdélyi túránk során nagy vízben végigjártuk a Csodavár-barlangot, amiről videó filmet is készítettünk. Nyári Egyesületi túránk Franciaországba és Spanyolországba vezetett, ahol sikeres átmenőtúrát tettünk a Pierre Saint Martin-barlangban, ami a világ egykoron legmélyebb barlangja volt. Spanyolországban kisebb barlangtúrákat tettünk, valamint megismerkedtünk a Pireneusok néhány igen látványos kanyonjával.
1998
A Ferenc-hegyi-barlang feltárása során 75 m új, felső szintű járatszakaszt tártunk fel. A Csévi-szirten az eddig 6 m hosszban ismert Indikációs-barlangban 550 m hosszúságú, 50 m mély járatrendszert fedeztünk fel. Május 17-re Barlangvédelmi Napot szerveztünk a Ferenc-hegyi-barlangba. A járatokban felhalmozódott szemetet szállítottuk felszínre, valamint terméskő kirakásával sármentesítettük a bejárat környéki területet. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának felkérésére lezártuk a Legény-barlangot, bejárati termét kitakarítottuk, a szemetet elszállítottuk. 2 fő csatlakozott az FTSK, MAFC csoportok által szervezett spanyolországi barlangtúrára. Itt mindkettejüknek sikerült lejutni 1040 m mélyre a BU-56 barlangban. 5 fő a Tátrában mászott 1 hetet, 1 fő pedig Kanadában többek között a Sziklás-hegységben túrázott. A tél folyamán még egy hetes síelés Franciaországban színesítette a programokat.
1997
Az év legnagyobb eredménye volt, hogy sikerült összekötnünk a Leány- és Legény-barlangot. A Leány-Legény-barlangrendszer hossza ezzel meghaladta a 2 kilométert. Részt vettünk a Pilis barlangkataszteri feldolgozásában.
1996
A Leány-barlangban 700 méter új járatot fedeztünk fel. Az István-lápai-barlang aknarendszerében a létra cseréket végeztük el. 1 hónapos hegymászó túrán voltunk a svájci Alpokban.
1995
Téli kirándulás a Tátrában. Megmásszuk Ausztriában a Venedigert, majd 3 fő 1 hónapos hegymászó túrán vesz részt a Kaukázusban. Megmásszák az Elbruszt és még két négyezres, valamint néhány háromezres hegycsúcsot.
1994
Felfedezünk 350 méter új részt a Legény-barlangban, valamint 50 métert a Leány-barlangban. 3 hetes hegymászó túrát szervezünk Ausztriába és Svájcba. (Venediger, Matterhorn, Monte Rosa) Egy külön túra keretében megmásszuk a Gross Glocknert is.
1993
3 fő téli magashegyi tanfolyamon vesz részt a Fogarasban. 4 fő három hetes hegymászó túrát tesz az Alpokban. Sikertelen kísérlet a Matterhornon és a Dómon, majd megmásszák a Monte Rosa-t és a Mont Blanc-t. 1 fő öt hetet túrázik Tanzániában és Kenyában. Az út során megmássza a Kilimandzsárót (5895m). 3 fő részt vesz nyári magashegyi tanfolyamon a Tátrában.
1992
Kisebb mászások a Tátrában. 3 fő megmássza a Gross Glocknert.
1991
A Csévi-szirtek kutatásának kezdete. 560 m új részt fedezünk fel a Leány-barlangban és 50 métert a Legény-barlangban.
>>