Kocsis Ákos

A Pilis a Dunántúli-középhegység Zalától Nógrádig és Gödöllő környékéig húzódó karsztos kőzettömegének része. A középkori karbonáttest napjainkig hol felszínre emelkedve karsztosodott, hol fiatalabb üledékekkel volt eltemetve. A térségben erőteljes vulkáni tevékenység is zajlott, ezt a szomszédos Visegrádi-hegység jól illusztrálja. A törések, vetők és a felszín alatti karsztosodás révén az egész Dunántúli-középhegységre kiterjedő egységes karsztvízrendszer alakult ki, amely európai viszonylatban is a legjelentősebb. Ezt döntően a NY-i hegységek nagy és összefüggő nyíltkarsztos térszínein beszivárgó csapadék táplálja.

A Pilisben a mészkő és dolomit már jóval kisebb területen bukkan a felszínre. Ugyanakkor itt már most is sokkal jelentősebb freatikus vagy termálkarsztos barlangrendszerek ismertek annál, mint amilyeneket a helyben bejutó csekély mennyiségű víz ki tudott volna alakítani. Az egykori vulkanizmus sem ad magyarázatot keletkezésükre. A közeli Sátorkőpusztai-barlangban ugyan nagy tömegben volt jelen a gipsz (napjainkra javarészt kifosztva), ez még nem feltétlenül utal arra, hogy vulkáni eredetű kénsav hatására oldódtak ki járatai. A kén származhatott a karsztot fedő bármelyik reduktív környezetben képződött üledékből, akár a Dorogi-medence széntelepeiből is. A Strázsa-hegy kivételével más barlangokban viszont gipsz már nem található.

A nagy barlangrendszerek kialakulása csak a Dunántúli-középhegység regionális karsztvízrendszerével lehet kapcsolatban (lásd: ábra). A Pilistől NY-ra fekvő hegységekben e vízvezető járathálózat tekintélyes betáplálást kap napjainkban és kapott a múltban is. A karsztvíz szintje a Bakony centrumában tetőzik. Innen NY felé Tapolcafő, Tapolca, Hévíz felé irányul az áramlás, K felé a Duna jelenti az erózióbázist.

Ebben az irányban Tatánál van a legnagyobb megcsapolás. A víz ki nem lépő része továbbhalad a Pilis felé, ahol Esztergomnál van komolyabb forráscsoport. A fennmaradó mennyiség átjutva a Duna alatt a karszt K-i széléig, Gödöllő környékéig juthat el. Itt felmelegedve, vagyis fajsúlycsökkenésen átesve fordul vissza NY felé, a Budai-hegység peremén lévő termálforrásokhoz. Hasonló lehetett a vízáramlás a pilisi barlangrendszerek kialakulása során is, és ebben kell kialakulásuk okát keresni. Akkoriban a Pilisben is kiléphetett a K felől visszajutó meleg víz összekeveredve a Bakony-Vértes-Gerecse felől közvetlenül odaáramló és a helyben beszivárgó vízzel. Erre a budakalászi, pomázi forrásmészkőtömegek utalnak. A három különböző pályáról érkező víz találkozása válthatott ki olyan mértékű keveredési korróziót, amivel megmagyarázható többek közt az Ariadne-barlangrendszer kioldódása és a hatalmas tömegű forrásmészkövek lerakódása.

A Pilisben egy másféle, a klasszikus kategóriába tartozó karsztfejlődési folyamat is jelentősnek mutatkozik. Ennek fontosabb képviselői a Pilis-barlang, Szopláki-ördöglyuk, Pilisszentkereszti-víznyelőbarlang, esetleg a pomázi barlangok. A Pilis-barlang földalatti patakmeder lehetett, a többi objektum a Visegrádi-hegység felől érkező vízfolyásokat vezeti/vezette a karsztba. Újbóli közvetlen felszínre lépésük helyei ismeretlenek, létezésük a jelenben valószínőtlennek is tűnik. A csobánkai Macska-barlangba ugyan időnként nagy víztömegek jutnak, azok visszaduzzadnak, hordalékuk a számunkra is bejárható részeken rakódik le. Itt egy nem víznyelőként kialakult üregrendszer nyílt föl a völgytalpon, ahol nincs megfelelő elvezetés a patak számára. Így mielőtt átformálódna, megszűnik.